Ibeline

A tánccal először 2006.április 7.-én Szigeti Kata és Gombás Henrietta által előadott bemutató órán találkoztam testközelben, amelyre egy újságban látott hirdetés hívta fel a figyelmemet.

Egy hétre rá ott álltam a kezdő csoport tanítványai között, azóta talán ha három-négy órát hagytam ki betegség miatt. Több éven át  Szigeti Kata vezetése alatt működő Amazon táncstúdióban tanulhattam, ahol nagyon jó alapokat kaptam és úgy gondolom olyan útmutatást a táncos léthez, amely meghatározza mai ténykedésem.  A stúdión kívül volt alkalmam a kezdeti években is Hayet és Nieto Mercedes Workshopjain tanulni. Kata sajnos elköltözött városunkból, így a táncot két másik iskolában folytattam, amelynek vezetői szintén Szigeti Kata tanítványai.

Az évek során volt szerencsém Hayet-től folyamatosan órákat venni, újabb work shopjain részt venni. Nagyon fontosnak tartom, hogy minél több oktatótól, táncostól tanuljak, mivel így találhatok rá a saját stílusomra, amellyel a legjobban rám jellemzővé és kifejezővé válik a táncom. Ezért is látogattam ( és látogatom) Nieto Mercedes, Sába, Amaraya, Malova Vivien, Badriyah, Kalila, Seres Zoltán, Nadah, Kyra, Kahena, Shäfer Kata, Győrffy Katalin, Joós Judit, Palaga Mónika, Jillina, Maya, Barsy Laura, Vitális Anna, Vámos Veronika, Szegedi Anita, Amira, Jázmina, Lefkovics-Virág Judit, Komáromi Judit Nese, Nemesházi Bernadett, Indzsi Deniz, Nagy Dina Jamilah, Tia Tifany work shopjait, amelyek mindig nagy élményt jelentenek.  Azért emlékszem napra pontosan a kezdésre, mert a tánc olyan pozitív változásokat indított el bennem, amelyek gyökeres változásokat hoztak az életemben, testileg és lelkileg egyaránt. Táncolni mindig nagyon szerettem, de partnert a társas tánchoz sajnos nem találtam, középiskolámban aerobic és jazz balett órákat tartottam.

A hastánc azonban pontosan az a mozgásforma, amely az egész testet átmozgatja, még olyan izmokat is felfedeztet velünk, amelyek létéről eddig nem is volt tudomásunk. Segített magamra találni emberként, nőként. Megtanultam általa, hogy a magam által felállított normákat követve élhetek teljes életet, lehetek olyan ember amilyen szeretnék. Mindig tudok jó kedvű lenni, minden pillanatnak látom a jó oldalát, mosolygok a világra és az visszamosolyog rám. A tánccal pedig ezt az érzést tudom közvetíteni, a saját örömömet adom ajándékba azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy előttük felléphetek.

Az oktatást pedig azért vállaltam, mert szeretném, hogy ezt az élményt, amelyet nekem a tánc hozott, a lehető legtöbben átéljék. Volt és van alkalmam látni a hölgyek hastánccal való első találkozásától folyamatosan nyomon követni, ahogy átalakulnak, kivirulnak.

Elvégeztem Balla Tünde Aziza orientális folklór és show-hastánc-oktató képzését, mivel fontosnak tartom, hogy azok közé az oktatók közé tartozhassak, akik – Azizát idézve: „Maguk is birtokolják azokat az ismereteket, amelyeket a hastáncot tanulóknak meg kell kapniuk. Alázatot és odaadást éreznek a tánc iránt, aminek égisze alatt fellépnek, tanítanak, és tudják, hogy felelősek az emberért, aki a tudásért hozzájuk fordul.”  Ez a tánc nem ismer alkati és korbéli korlátokat, mindenkit arra bíztatok, próbálja ki, teljesítse ki vele női létét!

Sport oktatói OKJ-s végzettségem a Fitness Akadémián  szereztem, jeles minősítéssel, 2011 októberében.

Orientálistánc-hastánc oktatói végzettségem az Aziza Art Mozgásműhely PL -2597 FAT akkreditált orientálistánc-hastánc oktatói képzésén szereztem, kiválóan megfelelt minősítéssel 2011. októberében.

Tündértánc foglalkozás vezető végzettségem az Aziza Art Mozgásműhely képzésén szereztem 2011. novemberébn.

Bellyfit mozgástréning oktatói végzettségem az Aziza Art Mozgásműhely 3-180020 nyilvántartási számú művészeti képesítések/bellyfit mozgástréning oktatói képzésén szereztem 2011. decemberében.